Az őszülést késleltetni, lassítani

Innen: Hogyankell.hu

[szerkesztés] Hogyan kell az őszülést késleltetni, lassítani?

Oszules kesleltetni megallitani.jpg

Az őszülés a korral együtt jár, éveink számának gyarapodásával párhuzamosan az ősz hajszálak aránya is egyre inkább túlsúlyba kerül. Az őszülés öröklött hajlam vagy egyéb háttértényező miatt azonban fiatalabb korban is előfordulhat, de az első nagyobb mennyiségű ősz hajszálak általában a 30-35. életév körül jelentkeznek, majd az őszülés folyamata 60-70 éves kor körül válik teljessé. Nemek tekintetében is különbség van, ugyanis az őszülés a férfiaknál jellemzően korábban jelentkezik, mint a nőknél. Némi odafigyeléssel és néhány praktika segítségével azonban késleltethetjük az őszülést, viszont ha már megjelennek az első ősz hajszálak, akkor természetes úton csak őszülés gátló hajtonik segítségével nyerhetjük vissza eredeti hajszínünket.

[szerkesztés] Lépések

[szerkesztés] Amikor még nem ősz a hajunk

  1. Óvjuk hajunkat a gyakori festéstől és sütéstől/vasalástól, valamint az erős napsugárzástól! Ezek károsítják, meggyengítik a haj szerkezetét, ezért a hajszálak jobban ki vannak téve az őszülésnek.
  2. Kerüljük a túlzott kávé- és alkoholfogyasztást! Ezek mind olyan káros szokások, amelyek szintén hozzájárulhatnak a korai őszülés kialakulásához.
  3. Tegyük le a cigarettát! A füstben található mérgek károsítják a hajhagymákat és a hormonokat, illetve olyan betegségeket is okozhatnak, amelyek gyorsíthatják az öregedési folyamatokat, így az őszülést is.
  4. Csökkentsük a zsíros, fűszeres és savanyú ételek fogyasztását! Az egészségtelen és vitaminhiányos táplálkozás is jelentősen hozzájárul az őszülés korai megjelenéséhez.
  5. Fogyasszunk sok B vitamin tartalmú ételt! A B vitaminok védik a hajat, többek között megóvják a korai őszüléstől. B vitamin például élesztőben, teljes kiőrlésű gabonafélékben és diófélékben található.
  6. Csökkentsük a minket érő stressz mennyiségét! Tartós stressz, gyakori szorongás miatt a szervezet felemészti a B vitamin-készletét, ezért a haj őszülése is felgyorsulhat, hiszen a B vitamin felelős a haj egészségéért és védelméért.
  7. Bizonyosodjunk meg róla, hogy nem szenvedünk-e valamilyen betegségben! A korai őszülést bizonyos betegségek is kiválthatják, például pajzsmirigybetegség, lisztérzékenység, cukorbetegség vagy vashiányos vérszegénység. Ilyen esetben próbáljuk meg az orvos által előírt módszerekkel kezelni az adott betegséget, így az őszülést is mérsékelhetjük!
  8. Fogyasszunk réztartalmú ételeket! A rézre szüksége van a hajhagymáknak illetve ez a nyomelem rész veszt a melanintermelésben is. A csokoládé például sok rezet tartalmaz, érdemes azt fogyasztani!

[szerkesztés] Ha már őszülni kezd a hajunk

  1. Használjunk őszülés gátló tonikot! Az őszülés gátló szerek többsége természetes hatóanyagok lévén, mellékhatások nélkül segít az őszülés megállításában. A 100%-ban természetes anyagokat tartalmazó őszülés gátló hajtonikokkal nem roncsoljuk a hajszálainkat, egyszerűen és biztonságosan használhatjuk őket, és fokozatosan érhetünk el vele látványos eredményeket. Ha ilyen típusú készítménnyel szeretnénk eredeti hajszínünket visszanyerni, akkor csak bevizsgált terméket vásároljunk, amely többek között megfelel a 2013. július 11-e óta érvényben levő Európai Uniós szabályozásnak is.

[szerkesztés] Tippek

  • Gondoskodjunk megfelelő vitaminbevitelről! A B vitamin mellett az A, C és E vitamin-készleteink feltöltéséről se feledkezzünk meg!
  • Dörzsöljünk a hajunkba szeder, szamóca, körte vagy sárgabarack levet, ezzel is késleltethetjük az őszülést!
  • Nyáron használjunk napvédő sampont és balzsamot!
  • Az őszülés gátló hajtonikok többsége hajfesték, dauer és henna mellett is használható, sőt terhesek, kismamák és allergiások is nyugodtan alkalmazhatják, mivel csak természetes anyagokat tartalmaznak.

[szerkesztés] Amire szükséged lehet

  • A felsorolt tanácsok betartása.
  • Őszülés gátló hajtonik beszerzése.

[szerkesztés] Figyelmeztetések

  • Ne húzzuk ki az ősz hajszálainkat! Az ősz haj is élettel teli, csak a pigmentek termelése állt le benne. Ha kihúznánk, akkor a helyére ugyanúgy fehér hajszál nőne, vagy egyáltalán nem nőne vissza hajszál.
  • Ha fiatalon és hirtelen őszülni kezdünk, akkor forduljunk orvoshoz! A váratlan hajszínváltozás bizonyos betegségek előjele is lehet.
  • Szőke hajúak esetében az ősz haj könnyen besárgulhat, mert a szőkék hajszálai a többi hajszínhez képest több vas- és kéntartalommal rendelkeznek. A sárgás színt azért láthatjuk, mert az őszülés során ezeknek a vas- és kéntartalmú vegyületeknek a sárga színe lesz intenzívebb az érintett hajszálakban.

[szerkesztés] Kapcsolódó források, hivatkozások

Az oldal szerzői

Hogyankell, Őszülés.hu