Főmenü megnyitása

Hogyankell.hu β

Tojásrántottát készíteni

A lap korábbi változatát látod, amilyen 94.21.194.43 (vitalap) 2017. november 22., 14:07-kor történt szerkesztése után volt. (Lépések)

Hogyan kell tojásrántottát készíteni?

http://content.artofmanliness.com/uploads//2011/10/Scrambled-Eggs-with-Whole-Wheat-Toast.jpg

Rántottát készíteni az egyik legegyszerűbb dolog - szokták mondani. Mi azonban szeretnénk azoknak segíteni, akik még soha nem csináltak tojásrántottát, vagy pedig valami különleges rántotta receptre vágynak, mondjuk Gordon Ramsay módra...

Lépések

Egyszerű tojásrántotta

  1. Aprítsunk fel egy közepes fej hagymát.(Aki hagyma nélkül szokta hagyja ki ezt a lépést)
  2. Tegyünk egy serpenyőbe kb. 1 evőkanál étolajat, és várjunk, míg felforrósodik (de nem füstölög). Adjuk hozzá a hagymát! Lassú tűzön hagyjuk sülni.
  3. Vegyünk három tojást, és egy tányérba verjük fel villával. (Közben időnként keverjük meg fakanállal a hagymát, nehogy odaégjen.) Adjunk hozzá 1-2 csipetnyi sót és némi borsot.
  4. Ha a hagyma üveges lett, öntsük hozzá a felvert tojást. Várjunk, míg a serpenyő alján egy kissé megkeménykedik, majd egy lapos fakanállal fordítsuk meg (nem kell egy mozdulattal az egészet, hanem több mozdulattal is kiváló lesz, elvégre nem palacsintát sütünk).
  5. Ismét várjunk egy kicsit, míg az alsó rész átsül, majd ismét fordítsuk meg az alján lévő részt. Ezt addig végezzük, míg kellőképpen át nem sül a rántotta (valaki szereti, ha még folyósabb, akkor előbb is abba lehet hagyni).
  6. Ha kész van, a tetejét megszórhatjuk pirospaprikával.
  7. Kenyérrel vagy pirítóssal, paradicsommal, paprikával tálalhatjuk.

Gordon Ramsay tojásrántotta receptje

  1. Egy serpenyőbe öntsünk némi (1-2 evőkanál) olajat, és várjunk, míg egy kicsit felmelegszik! Lassú tűzre állítsuk a lángot.
  2. Vegyünk két nagy méretű csiperkegombát! A tönkjét vágjuk (vagy törjük) ki, és kalapjával lefele tegyük a serpenyőbe.
  3. Szórjuk meg némi sóval és fekete borssal!
  4. Egy fürtnyi koktélparadicsomot is tegyünk a serpenyőbe, hogy kissé megsüssük. Nem kell levenni a szárát.
  5. Közben néhány tömörebb, barna kenyérszeletet tegyünk a pirítóba.
  6. Üssünk fel 3 tojást egy edénybe, és adjunk hozzá 1,5 evőkanál hideg vajat.
  7. Tegyük fel a tojást és a vajat a tűzre, és egy lapos fakanállal (vagy spatulával) folyamatosan, gyorsan kavargassuk, hogy krémes legyen.
  8. Keverjük egy ideig lassú lángon, majd vegyük le egy kis időre a tűzről, és kevergessük így. Majd tegyük vissza, majd újra vegyük le. (Közben ne feledkezzünk meg a pirítósról, vegyük ki, ha szükséges.) Majd ismét tegyük vissza, próbáljuk úgy kevergetni, hogy minél inkább krémesebb legyen. Majd ismét vegyük le.
  9. Adjunk hozzá egy fél evőkanál tejfölt (Ramsay cream fresht használ, ez némileg különbözik ugyan a tejföltől, de nálunk leginkább ez felel meg neki), és keverjük el.
  10. Adjunk hozzá sót, borsot és ízlés szerint apróra vágott metélőhagymát.
  11. Ha készen van, a grillezett gombát és paradicsomot tegyük a pirítós mellé egy tányérra, majd a rántottát óvatosan oszlassuk el a pirítós tetején. És már tálalhatjuk is!

Tippek

  • A tojásrántottához bátran adhatunk még más alapanyagot is. Nyugodtan kísérletezzünk például szalonnával vagy kolbásszal, az egyszerűbb változathoz is adhatunk szeletelt csiperkegombát. Ezeket kb. a hagymával egy időben adhatjuk a zsiradékhoz.
  • Jól illik a tojásrántottához fűszerként a bazsalikom vagy a majoranna is.

Amire szükséged lehet

  • Az adott recepthez tartozó hozzávalók.
  • Serpenyő.
  • Lapos fakanál.
  • Edény vagy mélytányér.
  • Villa.

Figyelmeztetések

  • Ha nem vagyunk benne biztosak, hogy jó a tojás, inkább üssük le külön-külön egy pohárba, és csak ha jó, akkor tegyük a tányérba, edénybe.

Kapcsolódó videók

Kapcsolódó források, hivatkozások

Az oldal szerzői

Hogyankell, Kiscsillag