Főmenü megnyitása

Hogyankell.hu β

Módosítások

Szerkesztő:Dr. Kacsó Kornélia

3 822 bájt hozzáadva, 2013. augusztus 8., 12:43
Dr. Kacsó Kornélia
[[Fájl:kacso_kornelia.jpg|right|200 px]]
 
''Másként gondolkodó orvos vagyok, a nevem Dr. Kacsó Kornélia.''
 
Az orvosi egyetem hatodik évének befejeztével diplomaosztáskor már tudtam, hogy nem elég a tudásom az orvosláshoz. Nagyon fontos egy másik út, szemlélet, filozófia megismerése is. Rengeteg tárgyi tudást, tudományos tényeken alapuló igazságot megtanulhattam az évek alatt, de nagy szűkségét éreztem a holisztikus szemléletnek és a tapasztalásnak. Innen datálható praxisomban a nyugati orvoslás gyakorlásával párhuzamosan, a keleti filozófiák, orvoslási alapok elsajátításának folyamata.
Sok hosszú gyakorlati évnek kellett eltelnie vidéki körzetekben a szakvizsgák után és a magánrendelésem elindítása előtt, hogy úgy érezzem, már nem csak nézem a pácienseimet, hanem látom is. Ekkor döntöttem el, hogy a lehető legtöbb tanfolyamot, képzést végigcsinálom, amit természetgyógyászatból orvosok részére szerveztek Magyarországon. Így sikerült elérnem hogy, ne csak az elsajátított irodalom és a megszerzett tapasztalat, hanem a hivatalos tanfolyamokon szerzett tudás is mellettem álljon a másként gondolkodásban.
 
''Mit jelent mindez a magánrendelésemre járó pácienseim és az Ön számára?''
 
A másként gondolkodás részemről azt jelenti, hogy amikor valaki hozzám fordul panaszaival, és veszi a fáradtságot, hogy eljön a magánrendelésemre, akkor én nem egy vesebeteget, egy cukorbeteget, szívbeteget, esetleg fül-orr-gégészeti problémában szenvedő, ízületi bántalmaktól gyötört beteget vizsgálok, hanem annak a páciensnek, például Önnek az állapotát vizsgálom a haja tövétől a lábujja hegyéig. Szerintem a páciens szempontjából nincs jelentősége, hogy mi a diagnózis (minek nevezték el az ő szervezetében mutatkozó tünet-együttest). Ugyanis soha nem a diagnózist kell kezelni, hanem a páciens, jelen esetben az Ön egész lényét, tetőtől talpig kell harmóniába hozni.
 
Hogy maximálisan teljesíteni tudjam ez irányú elképzeléseimet, a megszerzett tudás mellett szükségem volt egy diagnosztikai eszközre, melyről 2006-ig csak halvány elképzeléseim voltak. Míg nem 2006 októberében a HUNGEXPO orvosi műszer kiállításán rám talált az a segédeszköz, melynek segítségével a pácienseim pillanatnyi állapotáról, átélt szervezeti változásairól, de még a jövőben (2-3 hónappal előre) várható diszharmóniáról, a megbetegedések esélyéről is van információm az egész szervezet tekintetében, nem elkülönítve a szerveket, szervrendszereket egymástól. Ők ugyanis nagy harmóniában, egymás függvényében, precíz óramű pontossággal szolgálják életünket.
 
Ahogy a mondatból kiragadott szó (bármilyen fontos is az) elveszíti a jelentőségét, ugyanúgy a szervezetből kiragadott bármely egység vizsgálata, gyógyítása külön-külön, csak részeredménnyel kecsegteti, kábítja el a gyógyulni, gyógyítani vágyókat.
 
Én, Dr. Kacsó Kornélia és csapatom, a '''Medbiotech Diagnosztika''' munkatársai azoknak a betegeknek nyújtunk segítséget, akik:
*nem elégszenek meg a hagyományos vizsgálatokkal, hanem sokkal pontosabb és gyorsabb eredményeket akarnak.
*fájdalom és kellemetlenségmentes vizsgálatot,
*pontos diagnózist, hatékony kezelést szeretnének,
*hetek, hónapok vagy évek óta szednek gyógyszert, ám javulást mégsem tapasztalnak,
*kíváncsiak szervezetük pillanatnyi állapotára,
*fontosnak tartják az egészségük megőrzését és meg akarják előzni komolyabb betegségek kialakulását,
*megelégelték, hogy vizsgálatról vizsgálatra küldik őket, mégsem derül ki mi okozza problémájukat,
*megunták, hogy naphosszat várakoznak rendelőintézetekben, és még sorra sem kerülnek.
 
'''Elérhetőségek:'''
56
szerkesztés