Főmenü megnyitása

Hogyankell.hu β

Papírcsákót készíteni

Hogyan kell papírcsákót készíteni?

Papírból csákót készíteni nagyon egyszerű, ugyanakkor jópofa dolog, ami minden bulit és játékot feldob. Most az alap csákókészítésen túl egy kicsit továbbfejlesztett változatot is bemutatunk, a díszítés terén pedig mindenki engedje szabadjára fantáziáját!

Lépések

  1. Végy egy teljes újságlapot (a Blikk helyett érdemesebb egy nagyobb, politikai lapot kézbe venni...)! Persze nagyobb méretű, pl. csomagolópapírral is megoldhatjuk, ráadásul azt könnyebb dekorálni is. Csakohajtogatas1.jpg
  2. Hajtsd félbe a lapot a hosszabbik oldalán! Igazítsd úgy, hogy a sarkok szépen illeszkedjenek!Csakohajtogatas2.jpg
  3. A jobb oldali zárt sarkot (vagyis ahol egyben van a papír) hajtsd le úgy, hogy középre igazodjon! Ebben az újságpapírnál segítséget jelent a középső hajtás, ha más papírral dolgozunk, akkor esetleg előtte érdemes félbehajtani, majd kihajtani, hogy lássuk a felező vonalat.Csakohajtogatas3.jpg
  4. Most a bal oldali zárt sarkot hajtsd középre! Csakohajtogatas4.jpg
  5. Az alsó részt hajtsd fel mindkét oldalon! Ha ezzel megvagy, akkor a hagyományos csákóhoz már csak be kell hajlítani a sarkakat, hogy egy szép háromszöget kapjunk, és esetleg celluxszal rögzíthetjük, hogy biztosan ne essen szét. Ha azonban szeretnénk egy különlegesebb csákót készíteni, akkor jöjjön a következő lépés!Csakohajtogatás5.jpg
  6. A bal szélt hajtsuk be 5-7 cm-re. Fontos, hogy a papírháromszög azon fele nézzen felénk, amin nem látjuk a középső hajtást. Csakohajtogatas6.jpg
  7. Most a jobb szélét is hajtsuk be ugyanakkorára a papírnak.Csakohajtogatas7.jpg
  8. Próbáld fel a csákót! Ha túl nagy vagy túl kicsi, most még változtathatsz a behajtás méretén!
  9. Hajts fel az alsó részt körös-körül úgy, hogy fedje el a korábbi felhajtást. Ez egy kicsit nehezebb lesz, óvatosan csináld, nehogy elszakadjon a papír. Csakohajtogatas8.jpg
  10. Nyisd ki a csákót, és próbáld fel újra! Csakohajtogatas9.jpg
  11. Ha van kedved, dekoráld!Csakohajtogatas10.jpg
  12. És már kész is! Csakohajtogatas11.jpg

Tippek

  • Celluxszal jól rögzíthetjük az elkészült csákót!

Amire szükséged lehet

  • 1 újságpapír vagy más, nagy méretű lap
  • dekorációs anyagok
  • cellux

Figyelmeztetések

  • A hajtogatásnál igyekezzünk pontosak lenni, és óvatosan csináljuk, nehogy elszakítsuk a papírt.

Kapcsolódó videókasdasd

Kapcsolódó források, hivatkozások

Az oldal szerzői

Kiscsillag