LED fényforrást választani

Innen: Hogyankell.hu

Hogyan kell LED fényforrást választani?

Ha lámpára, vagy egyéb fényforrásra van szükségünk, a korábban figyelembe vett, vásárlást befolyásoló tényezőkön kívül nem árt pár új fogalommal és kifejezéssel is tisztában lennünk, amikre érdemes lesz odafigyelni jó fényforrás kiválasztásánál.


Lépések

  1. Érdemes felmérnünk a helyiség fényigényét, hogy hol, milyen erősségű fényre van szükségünk. Manapság már nem érdemes csupán a Wattban megadott értékekre figyelnünk, amikor egy-egy fényforrás „erejét” kívánjuk megállapítani, sokkal tisztább képet kapunk, ha a termékeken feltüntetett Lumen értéket vesszük figyelembe ilyenkor. A Wattban történő összehasonlításnak napjainkban már inkább csak energiamegtakarítási szempontjai vannak.
  2. Vegyük figyelembe az energiagazdaságosságot, amikor a lámpák, fényforrások leírását tanulmányozzuk! Ugyanolyan „erősségű” fényt, már jóval kevesebbet fogyasztó LED forrásból is elérhetünk. A manapság forgalomba kerülő termékeken szerencsére már fel van tüntetve szinte minden esetben a Lumen és Watt értéke is, mely nagyban megkönnyíti választásunkat. Az energiagazdaságosságot az ABC betűivel jelölik a termékeken. Ha A, A+, vagy a legmagasabb érték, az A++ szerepel a termék mellett, biztosak lehetünk abban, hogy a mai kornak megfelelő, gazdaságos fényforrást fogunk választani.
  3. A Lumen és Watt értékek mellett fontos különbséget fedezhetünk fel az RA, vagyis a színvisszaadási értékek között. Ez a mérőszám adja meg, hogy a fényforrásunk tárgyakra vetült fénye mennyire változtatja meg annak színét. Például a fekete kanapénk egy alacsony RA-jú fényforrással megvilágítva szürkésnek tűnik. A 80-as, illetve a feletti érték már kiválónak számít.
  4. Fontos választási szempont lehet még a fentieken kívül a fényforrás fényének színhőmérséklete. Ezt Kelvinben (rövidítése K) mérjük, és általában a következő elnevezésekkel és értékekkel találkozunk napjainkban, melyekkel jellemezzük egy-egy termék színhőmérsékletét:
    • 2700-3000K – Melegfehér (referencia: megszokott szobafény
    • 4100-4500K – Természetes fehér (referencia: tiszta fehér fény)
    • 5500-6000K – Hidegfehér (referencia: délutáni nappali fény)
  5. Hosszabb távon is gondoljunk a pénztárcánkra! Vegyük szemügyre, hogy mire adunk ki pénzt! Olyan körtére, ami 2-3 év múlva már vagy nem adja ugyanazt a fényt, vagy kiég? Esetleg egy olyan LED fényforrásra, amelyek többsége átlagosan 8-10, de akár 15 évig használható, és áramigényük is sokkal alacsonyabb.

Tippek

  • Érdemes úgy megalkotni szobáink világítását, hogy abban legyen alternatív megoldás is, amivel így a hangulatunkhoz megfelelő mennyiségű és fényű világítást kapunk.
  • A fényérzet befolyásolható a fal színével is: A teljesen fehér felület a sugarak mintegy 80%-át, a natúr faborítás 50%-át, sötétzöld a 15%-át, a teljesen fekete pedig csak kb. a 9%-át veri vissza.
  • A világító testet a falra úgy szereljük fel, hogy a plafon felé is szórja a fényét, így magasabbnak hat a plafon.
  • A nagy belmagasságú helyiségekben lefelé-, a kisebb magasságúakban pedig felfelé irányuló fényforrásokat használjunk
  • Magas mennyezetnél érdemes belógatni a fényforrást, alacsony plafonnál viszont ugyanez elvenne a térből.
  • Fényerősség megőrzéséhez tisztítsuk rendszeresen a fényforrásunkat és annak búráját, természetesen csak feszültségmentes, kikapcsolt állapotban!
  • A mozgásérzékelővel ellátott lámpa, kültéri lámpa, gardróbszekrénybe, tárolóba épített fényforrás racionalizálja a fényforrás használatát, így valóban csak akkor világít, amikor szükség van rá.


Figyelmeztetések

  • Bármilyen lámpa vagy fényforrás cseréjekor mindig figyelj rá, hogy a készülék áramtalanítva legyen!


Kapcsolódó források, hivatkozások

Az oldal szerzői

Bauhaus, Hogyankell