Főmenü megnyitása

Hogyankell.hu β

Konzervdobozból játéktelefont készíteni

Szerkesztés Hogyan kell konzervdobozból játéktelefont készíteni?

Jatek-telefon-konzervdobozbol.jpg

A legtöbb háztartásban megtalálható egyszerű eszközökkel és anyagokból nagyon klassz játékok készíthetők a gyerekek számára. Az alábbiakban a konzervtelefon elkészítését mutatjuk be, ami igazán jó móka mind a gyerekeknek, mind a szülőknek, ráadásul még az elemi fizikai ismereteket is gyarapítja.

Szerkesztés Lépések

  1. Szerezz két egyforma méretű üres konzervdobozt (pl.: két babkonzerv).
  2. Mosd ki mindegyiket alaposan, vigyázz a tetejével. Az itt található éleket vagy csiszold le egy reszelővel vagy ragaszd le szigetelőszalaggal, így később, használat közben nem okoz majd sérülést.
  3. Mindkét doboz aljára fúrj egy kb. 1,5-4 milliméter vastagságú lyukat középre. Használj fémfúró fejet, a konzervdobozt furás közben rögzítsd.
  4. Szerezz be egy kb. 3-4 mm átmérőjű, 1,5-4 méter hosszúságú rugalmas, ugyanakkor erős kötelet.
  5. A kötél egy-egy végét vezesd át a konzervdobozók alján úgy, hogy a végen a doboz belsejére essenek.
  6. A kötelek végére köss néhány csomót, hogy ne lehessen áthúzni a konzervdobozokon, ezzel el is készültél.
  7. Álljatok egymástól olyan távolságra, hogy a kötél épp megfeszüljön és semmi más ne érjen hozzá. Az egyikőtök tegye a füléhez a dobozt, a másikótok pedig beszéljen bele, akár suttogva.
  • Célszerű olyan konzervdobozt választani, amin nyitó is van, így a nyitás után nem maradnak veszélyes élek a peremen, bár még ekkor is javasolt a felület lekezelése, leragasztása.


Szerkesztés Amire szükséged lehet

  • 2 konzervdoboz
  • kötél (2-4 méter hosszú, 1,5-4 mm vastag)
  • fúrógép
  • ragasztó
  • reszelő


Szerkesztés Figyelmeztetések

  • Ez a játék 5 éves kor alatt nem ajánlott!
  • A konzervdoboz a nyitás után a pereménél nagyon éles, mindenképpen reszeld le és ragaszd le vastagon szigetelőszalaggal, így nem vágja el a gyerek kezét.


Szerkesztés Kapcsolódó források, hivatkozások

  • Saját tapasztalat

Az oldal szerzői

Hogyankell