Fokhagymát ültetni

Innen: Hogyankell.hu

[szerkesztés] Hogyan kell fokhagymát ültetni?

Fokhagyma1.jpg

A pirospaprika mellett a másik hagyományosan magyar fűszer a fokhagyma, mely amellett, hogy kiváló ízt ad az ételeknek, rendkívül egészséges is. Számos rákfajta megelőzését tulajdonítják neki, és hozzájárul a szív- és érrendszer kiváló működéséhez is. Nem mellesleg a konyhakertek egyik leghálásabb növénye, hisz viszonylag igénytelen, így a kevés gondoskodást is szép terméssel hálálja meg.

[szerkesztés] Lépések

  1. Ássuk fel a földet! Minden veteményezés alapja, hogy a magokat felásott földbe helyezzük el, ugyanez igaz a fokhagyma gerezdekre is, kivétel azonban, hogy míg például a paprika és a paradicsom palánták a frissen trágyázott földet szeretik, ugyanez nem mondható el a fokhagymáról.
  2. Tisztítsuk meg és egyengessük el a talajt! A felásott talajt gereblye segítségével tisztítsuk meg az esetleges fű, a győtény maradványoktól és gyökerektől, így remélhetőleg később jelennek meg az első gazok is az ágyásban. Ha ezzel megvagyunk, egyengessük el a talajt, hogy mindenhol nagyjából egyforma vastagságú legyen a talaj!
  3. Húzzuk ki a sort! Ha elegyengettük a földet, akkor a gereblye végével húzzunk 4-5 cm mély egyenes sorokat, egymástól kb. 15-20 cm távolságra. Egy ágyásba, egymás mellé kb. 4-5 sort ültessünk el, így könnyedén hozzáférünk majd később is, amikor el kell távolítani a füveket az ágyásból!
  4. Dugjuk le a fokhagyma gerezdeket! Ha van már előző évről fokhagymánk, akkor azt szedjük szét kisebb gerezdekre, ha nincs, akkor vegyünk olyan fajtát, melyet mi magunk is szeretnénk jövőre, és azt szedjük szét kisebb gerezdekre! Érdemes a makói őszi, államilag elismert fajtát elültetni, mert az szép, egészséges hagymákat fejleszt. A gerezdegek egymástól kb. 3-4 cm távolságra dugjuk le, így lesz helyük kifejlődni az szép, nagy fejeknek!
  5. Temessük be a sorokat! Ha minden sorba ledugdostuk a fokhagyma gerezdegeket, akkor kevés földdel, temessük be azokat. Ideális, ha körülbelül azt a kis földet terítjük vissza rá, amelyet kihúztunk a sorhúzás alkalmával, de semmiképp se húzzunk rá dombocskát, mert az csak gátolja a hagymát, hogy kibújjon a földből!
  6. Tartsuk rendben a hagyma környékét! Mint már említettük a fokhagyma igen hálás növény, elég, ha a füveket eltávolítjuk a környezetéből, semmilyen egyéb gondoskodást nem igényel.
  7. Szedjük ki a kifejlett hagymákat! Kb. nyár közepén, június vége, július eleje tájt érdemes kiszedni a fokhagymát. Onnan tudjuk, hogy már nem kell tovább fejlődnie, ha már sehol sem zöld a szára, hanem teljesen elszáradt. Kicsit fordítsuk ki a földdel együtt, majd szedjük fel a hagymát!
  8. Szárítsuk meg és pucoljuk meg a hagymát! Kb. egy hétig a napra kiterítve szárítsuk a földből kiszedett fokhagymát, majd a sártól és a felesleges szárrésztől szabadítsuk meg, de lehetőleg ne tépjük le direkt a szárait!
  9. Fokhagyma2.jpg
    Fűzzük fel a száránál fogva! Tárolásának legjobb módszere, ha sima hármas fonással a száránál fogva összefűzzük őket, és egy viszonylag hűvös, de nem nedves helységben fellógatva tároljuk.

[szerkesztés] Tippek

  • A fokhagymát érdemes szeptember végén a korai őszi időszakban elültetni, mivel igazán jó termést általában attól a fokhagymától várhatunk, mely átesett, az úgynevezett jarovizációs szakaszon, azaz ha földben 4-5 fokos, fagypont alatti hőmérsékletű időszakot is átvészelt.
  • A fokhagyma legjobban a középkötött vályogtalajokban érzi magát, és annak ellenére, hogy nem mondható igényes növénynek a legnagyobb nyári szárazságban érdemes néha megöntözni, hogy megelőzzük a kiégését, és igazán nagyra nőjön.
  • A legtöbb rá leselkedő ártalom megelőzhető azzal, ha évről-évre a kert más-más részeibe ültetjük el a gerezdeket, így csak 4-5 évente ültetjük a kert ugyanazon részébe.
  • A megtermelt fokhagymából kitűnő, ízletes krémleves készíthető, amiről bővebben a Hogyan kell fokhagymakrémlevest készíteni cikkben olvashatsz.

[szerkesztés] Amire szükséged lehet

  • Fokhagymagerezdek
  • Ásó
  • Gereblye
  • Kapa

[szerkesztés] Figyelmeztetések

  • Amikor kiszedjük a hagymát, ne tépjük bele a hagyma szárát, mert úgy jobban eláll, ha felfűzve száraz szárával együtt tároljuk. Kicsit emeljük meg a földdel együtt, és ne pedig a száránál fogva rángassuk ki!

[szerkesztés] Kapcsolódó források, hivatkozások

Az oldal szerzői

Bianka