Főmenü megnyitása

Hogyankell.hu β

Macaront készíteni

A lap korábbi változatát látod, amilyen Bya (vitalap | szerkesztései) 2012. december 20., 10:28-kor történt szerkesztése után volt. (Lépések)

A macaron XIV-XV. századi olasz gyökerekkel rendelkező sütemény, amely tojásfehérjéből és darált mandulából készült apró édességként kezdte meg hódító útját. Igazi népszerűségre Franciaországban tett szert, ahol a cukrászdák nap mint nap több ezer darabot kínálnak belőle a kulináris élvezetekre vágyóknak. Ennek a legkülönfélébb színekben pompázó parányi süteménynek az a jellegzetessége, hogy tésztája pillekönnyű, és ha beleharapunk, akkor kérge finoman roppan, és egy rövid hatásszünet után azonnal megízlelhetjük a közepét is. A macaron lényege pontosan a közepében van, ugyanis a tölteléke adja meg az igazi ízvilágát. Míg tésztája egyszerűen csak édes, addig a tölteléke kesernyés vagy savanykás, attól függően, hogy milyen alapanyagokból állítjuk össze. Sokan gondolják azt, hogy otthon nem egyszerű elkészíteni ezt a korongokból álló édességet, de néhány trükk, egy kis türelem és némi sütési gyakorlat után bátran hozzáfoghatunk a mennyei falatok megalkotásához!

Lépések

  1. Szerezzük be a hozzávalókat! (25-30 darab koronghoz)
    1. 150 g mandulaliszt
    2. 150 g porcukor
    3. 150 g kristálycukor
    4. 4 dl víz
    5. 2 X 55 g tojásfehérje (kb. 4 tojásból)
  1. Készítsük elő a legfontosabb alapanyagokat!
    1. A tojásfehérjét a macaron elkészítése előtt 4 nappal le kell ütni, és lezárt edényben, hűtőszekrényben kell tárolni. Mindez azért fontos, mert a tojásfehérjének ennyi időre van szüksége, hogy elkezdjen lebomlani. Ha ezt előzetesen nem tennénk meg, akkor túl erős, masszív maradna, és ha ezt adnánk a tésztához, akkor az sülés közben szétrepedne, és nem is lenne olyan lágyan omló.
    2. Mandulalisztet szakboltban vásárolhatunk, aminek a legapróbb szemcséjűnek kell lennie. Ha nem sikerül beszereznünk, akkor házilag is elkészíthetjük. Ehhez a szeletelt mandulát alaposan daráljuk le, majd szitáljuk át, és csak a legfinomabb mandulaport használjuk fel az édesség elkészítéséhez.
  2. Állítsuk össze a massza egyik részét! Ehhez keverjük össze a mandulalisztet és a porcukrot, majd adjuk hozzá az egyik adag tojásfehérjét.
  3. Készítsünk cukorszirupot! A vízhez hozzáadott kristálycukrot forraljuk fel 118-120°C-ra. Fontos a hőmérséklet leellenőrzése például egy konyhai maghőmérő segítségével, mert a cukorszirup csak ezen a hőmérsékleten használható fel a továbbiakban.
  4. Keverjünk habot! A másik adag tojásfehérjét verjük fel félig habbá, de ügyeljünk arra, hogy ne legyen túl kemény. A félig felvert habot ezután lassabb fokozaton keverjük, és közben folyamatosan csurgassuk hozzá a cukorszirupot, majd várjunk vele, míg egy kicsit visszahűl.
  5. Készítsük el a massza másik részét! A felvert hab 1/3-át adjuk hozzá a mandulalisztes masszához, keverjük össze vele, majd adjuk hozzá a maradék habot is, és lapátoló mozdulatokkal dolgozzuk össze őket. Ne ijedjünk meg, ha összeesik a hab, és sokkal folyósabb lesz, mint például egy piskótatészta alapja. A lényeg az, hogy „szalagosra” keverjük, azaz ha kiemeljük belőle a kanalat, akkor arról darabosan potyogjon le a habos massza.
  6. Színezzük a „tésztát”! Ha színes macaronokat szeretnénk készíteni, akkor használhatunk mesterséges ételfestéket, vagy természetes színezőket (például: céklalé, sáfrány, kakaópor). Ha porállagú ételfestéket használunk, akkor azt már a mandulalisztből és porcukorból álló keverékéhez adjuk hozzá, ha folyékonyt, akkor a habos masszához öntsük.
  7. Formázzuk meg a korongokat! Töltsük habzsákba a masszát, és egy vékonyabb nyomócső segítségével formázzuk meg a sütőpapírral kibélelt tepsin a kb. 3 cm átmérőjű korongokat, amelyek 1,5-2 ujjnyi távolságra legyenek egymástól. Fontos, hogy ne legyenek rajtuk kicsúcsosodások, ezért ennek érdekében emeljük fel a tepsit és ütögessük meg alulról, hogy egyenletesen terüljenek el a korongok. A macaron szabályosan kerek, felülete teljesen sima, és vékony „talpazata” van, amely majd sütés közben formálódik ki.
  8. Hagyjuk állni a korongokat! 40-45 percre pihentessük őket, hogy felületükön bőrréteg keletkezzen, amely védelmet biztosít az ellen, hogy tetejük kirepedezzen sütés közben.
  9. Süssük meg a korongokat! Előmelegített sütőben, 155 °C-on, 8-10 percig süssük a macaron-korongokat. Ha megfelelő állagú masszát kevertünk, akkor a tetejük nem fog szétrepedni, és az 5. perc környékén a talpak is megjelennek. Sütés után hagyjuk kihűlni, és a sütőpapír szépen leválik a korongok aljáról.
  10. Készítsünk tölteléket! A töltelékek alapanyagainak és ízeinek csak a fantázia tud határt szabni. A macaronokat megtölthetjük csokoládé (ganache = csokoládékrém), karamell, vagy gyümölcs ízesítésű krémmel, illetve pikánsabb lekvárral vagy gyümölcszselével.
    1. Ganache (= csokoládékrém)

5 dl tejszínt felforralunk, és hozzáadunk 60 dkg feldarabolt étcsokoládét, és alacsony hőmérsékleten addig főzzük, amíg krémes állagú nem lesz. Hagyjuk kihűlni, majd jól átkeverjük. Rummal ízesíthetjük.

    1. Meggyes töltelék

10 dkg meggyet (befőtt is jó) aprítógépben felaprítunk, hozzáadunk 1 evőkanál cukrot és egy kiskanálnyi keményítőt vagy pudingport, továbbá egy kevés meggylét, és az egészet sűrűre főzzük.

    1. Limeos töltelék

Két lime héját lereszeljük, és kifacsarjuk a levét. Összekeverjük a héj-reszeléket 60 g porcukorral, hogy szemcsés keveréket kapjunk, amelyhez hozzáadunk két tojás sárgáját, és beleöntjük a lime kifacsart levét is. Folyamatos kevergetés mellett mindezt krémmé főzzük, majd leszűrjük és hagyjuk kihűlni. Ezután kisebb adagokban hozzáadunk 60 g vajat, simára keverjük, és mentasziruppal ízesítjük a krémet.

  1. Állítsuk össze a macaronokat! Két-két korongot egy kiskanálnyi töltelékkel ragaszthatunk össze. Fogyasztás előtt legalább egy napig hagyjuk állni.

Tippek

MEGJEGYZÉS: Add meg a tippeket, amik segítik az olvasót a megvalósítás során. Minden új tippet egy csillaggal (*) kezd! Ezt a sort kérlek, töröld, csak magyarázatként szolgál!

  • Első tipp


Amire szükséged lehet

MEGJEGYZÉS: Sorold fel azokat a dolgokat, amire szükség van a megvalósítás során. Minden szükséges eszközt új sorba írj, az elején egy csillaggal (*). Ezt a sort kérlek, töröld, csak magyarázatként szolgál!

  • Első szükséges dolog


Figyelmeztetések

MEGJEGYZÉS: Amennyiben szeretnéd az olvasókat figyelmeztetni valamire a témával kapcsolatban, azt itt tudod megtenni. Minden figyelmeztetést új sorba írj, az elején egy csillaggal (*). Ezt a sort kérlek, töröld, csak magyarázatként szolgál!

  • Első figyelmeztetés

Kapcsolódó videók

MEGJEGYZÉS: Ha találsz a témához kapcsolódó Youtube videót, akkor azt itt tudod befűzni az oldalba. Ehhez nem kell más tenned, mint az „IDE” szó helyett beírnod a kiválasztott Youtube videó egyedi kódját!


Kapcsolódó források, hivatkozások

MEGJEGYZÉS: Az alábbi minta alapján add meg azokat a webcímeket és a hozzájuk tartozó rövid leírást, amit forrásként használtál, illetve szorosan a témához kapcsolódnak. Ezt a sort kérlek, töröld, csak magyarázatként szolgál!


Az oldal szerzői

Bya