Főmenü megnyitása

Hogyankell.hu β

Lakástakarék-pénztárt kötni

Hogyan kell lakástakarék-pénztárt kötni?

Haz2.jpg

A lakástakarék-pénztár, az az államilag támogatott lakáscélú, magas hozamú megtakarítási konstrukció, amely a havi betétbefizetések mértéktől függően lehetővé teszi, hogy megvalósítsuk lakáscélú terveinket.

Lépések

  1. Tervezzük meg, hogy milyen célra, hány év múlva, és milyen összegben lesz szükségünk a lakástakarékkal biztosítandó megtakarításunkra!
  2. Ehhez nézzük meg, hogy a lakástakarékot nem számítva és azt beszámítva nagyjából mennyi önerő áll majd a rendelkezésünkre, majd azt követően számoljuk ki, hogy mekkora összegű hitelre lenne szükségünk. Azt is érdemes megvizsgálnunk, hogy az elért hozamunk legyen-e magasabb, vagy a felvenni kívánt hitelösszeg.
  3. Válasszuk ki a jelenleg 4 piaci szereplő közül azt, amelyik számunkra a legelőnyösebb. A szigorú szabályozás miatt a lakástakarék-pénztárak szinte nagyjából ugyanazokkal a feltételekkel tudják ajánlani a termékét. Egyetlen fontos különbség a szerződéskötéskor fizetendő számlanyitási díjban van, ezért érdemes megvizsgálni a különböző ajánlatokat. A megtakarítási piacon jelenleg ez a 4 lakástakarék-pénztár működik:
    1. OTP Lakástakarék (van lehetőség ingyenes számlanyitásra)
    2. Erste Lakástakarék (van lehetőség ingyenes számlanyitásra)
    3. Fundamenta Lakáskassza
    4. Aegon Lakástakarék
  4. Mi a különbség a lakástakarék-pénzárak között? Mivel a lakástakarék egy törvényileg igen komolyan szabályozott terület, ezért csak apróbb különbségek vannak az egyes lakáskassza szerződések kondícióit illetően. Az OTP és az Erste komoly banki hátteret nyújt, míg a Fundamenta általában személyi bankárokon keresztül értékesít. Az Aegon 2013. decemberében kezdte meg működését. Közös paraméterek:
    1. A maximális futamidő minden esetben törvényileg 10 év.
    2. A legrövidebb spórolási időszak 4 év. lehet több mint 10%.
    3. A szerződésben meghatározott betéti és hitelkamat mértékét, valamint a kezelési költség mértékét a szerződés időtartama alatt nem lehet változtatni.
    4. A megtakarítás teljes mértékben kamatadómentes.
    5. A betéti részre az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) vállal garanciát.
    6. A felhalmozott megtakarítást és a hitelt kizárólag lakáscélra fordíthatjuk.
    7. A számlavezetési díj jelenleg mindenhol 150 Ft.
  5. Válasszuk ki, hogy hol szeretnénk a szerződést megkötni – fiókhálózatban vagy értékesítési partnernél!
  6. Határozzuk meg a szerződés paramétereit:
    1. takarékoskodás vagy hitelfelvétel az elsődleges cél,
    2. megtakarítás összege, maximálisan 20.000 Ft/hó,
    3. futamidő (4-10 év) .
  7. Válasszuk ki a fizetési módot! Ha csoportos beszedési megbízást adunk, akkor biztosak lehetünk benne, hogy minden hónapban levonásra kerül a lakástakarékra fordítandó összeg.
  8. Az adataink megadását követően következhet a szerződés aláírása.
  9. A szerződés megkötését követően a futamidő alatt a következő módosítási lehetőségek állnak a rendelkezésünkre:
    1. Futamidő módosítása.
    2. Havi betét összeg emelése, csökkentése.
    3. Kedvezményezett megjelölése.
    4. Kedvezményezett visszavonása.
    5. Kedvezményezett személyének módosítása.
    6. Fizetési mód megváltoztatása.
    7. Áthidaló kölcsön igénylése.
  10. Mire használhatjuk fel az állami támogatással növelt megtakarítást?
    1. Lakás, családi ház, tanyai lakóingatlan vásárlásra, építésre vagy cserére.
    2. Lakásbérleti vagy lakáshasználati jog vásárlására.
    3. Lakáscélú kölcsön, illetve lakáscélú kölcsönhöz kapcsolódó, külön törvényben meghatározott gyűjtőszámla hitel kiváltása.
    4. Bővítésre, felújításra, korszerűsítésre, helyreállításra, közműfejlesztésre vagy kialakításra, többek között:
      1. fürdőszoba felszerelésére: fürdőszoba bútor, gázbojler, kád;
      2. felújításra: festés, ajtó-ablak csere, szúnyogháló csere, fűtés korszerűsítésére;
      3. gépesítésre: beépített klíma, beépített hűtőgép, főzőlap;
      4. bútorozásra: beépített konyhabútor, gardrób, galéria.

Tippek

  • Figyeljük a kedvezményes számlanyitási akciókat, mert ezzel sokat spórolhatunk!
  • Érdemes a konstrukciót értékesítő üzletkötő segítségét kérni abban, hogy eldöntsük, melyik módozat nyújtja számunkra a legkedvezőbb feltételeket!
  • Amennyiben van rá anyagi fedezetünk, érdemes minden családtagunknak lakástakarék szerződést kötni, mert a szerződések összevonhatóak, és közeli hozzátartozónk lakáscéljára is fordíthatjuk a saját lakástakarékunkat.

Amire szükséged lehet

  • Személyes iratok az ügyintézéshez. (személyi igazolvány, lakcímkártya, adókártya, kártya formátumú jogosítvány, útlevél)
  • Folyószámla, amelyről a havi betét átutalásra kerül (nem kötelező, de célszerű és olcsóbb, mint a csekkes befizetés).

Figyelmeztetések

  • A felvehető állami támogatás miatt egyidőben egy személy nevén csak egy lakástakarék szerződés futhat.

Kapcsolódó források, hivatkozások

Az oldal szerzői

Bianka