Főmenü megnyitása

Hogyankell.hu β

Komplett mosdóhelyet választani

Szerkesztés Hogyan kell komplett mosdóhelyet választani?

Komplett-mosdohely-kivalasztasa-hk-hu.jpeg

A fürdőszoba tervezése, illetve kialakítása során nagyon sok lehetőség közül választhatunk. A mosdókagylóhoz illeszthető bútorok vagy egyedi, asztalos által épített megoldások mellett egyre népszerűbbek a komplett mosdóhelyek, melyeknél a fürdőszobaszekrény gyakorlatilag együtt vásárolható meg a mosdóval és annak minden fontos tartozékával. Cikkünkben ennek a komplett megoldásnak a kiválasztásához nyújtunk segítséget.


Szerkesztés Lépések

  1. Méret: Mielőtt elmerülnék a formák, színek, anyagok világában mindenképpen érdemes a fürdőszoba pontos méreteivel tisztába kerülnünk. Ehhez megfelelő lehet egy, a mosdó helyének pontos jelölését és lehetséges maximális méreteit tartalmazó tervrajz. A méretek kijelölésénél számoljunk azzal is, hogy a mosdó mellett el is kell férnünk, s persze befelé nyíló ajtó esetén az ajtónak szintén hagyni kell megfelelő mennyiségű helyet.
  2. Színvilág: Komplett mosdóhelyből sokféle kapható, mindenképpen figyeljünk oda, hogy a mosdóhely harmonizáljon a fürdőszobában már meglévő textíliákkal, kerámiákkal, illetve falszínnel.
  3. Anyagok és forma: Ahogy a szín, úgy az anyagok és a forma harmóniája is fontos a tervezésnél. Például egy alapvetően íves, lekerekített idomokkal rendelkező fürdőszobában nem biztos, hogy jó ötlet szögletes mosdóhelyet választani, ide inkább keressünk elegáns íves megoldást és persze fordítva.
  4. Praktikus megfontolások: A mosdókagylók szekrényeinél válasszunk olyat, ami rendelkezik valamilyen automatikus behúzótechnikával, ezek általában sokkal csendesebb működésűek.
  5. Tartósság: Evidenciának tűnhet, de olyan megoldást válasszunk, ami biztosan védett a nedvesség ellen. Ezt általában az adott mosdóhely leírása alapján tudjuk eldönteni, sokat számít az is, hogy meddig vállal garanciát e tekintetben a termékre a gyártó.
  6. Extrák: A kiválasztás során vegyük számba az extrák meglétét is. Egy valóban kompletten beszerezhető mosdóhely akár egyedi és takarékos megvilágítást, valamint dizájnban teljesen passzoló összeépítető, vagy külön a falra szerelhető tükröt is tartalmazhat.


  • A családi harmónia megőrzése érdekében a konkrét mosdóhely kiválasztás során érdemes mindazokat megkérdezni, akik a mosdót nap mint nap használni fogják.
  • A fürdőszoba tervezése során a nagyobb és komolyabb áruházakban általában díjmentesen segítenek abban, hogy mind a méret, mind a kinézet tekintetében az optimális mosdóhelyet válasszuk ki és vásároljuk meg. Mindenképpen érdeklődjünk az ilyen lehetőségek meglétéről.


Szerkesztés Amire szükséged lehet

  • Fürdőszoba tervező szolgáltatás (nagyobb áruházakban díjmentes)
  • Szakember a beépítéshez (vízszerelő, illetve villanyszerelő)


Szerkesztés Figyelmeztetések

  • Elektromos berendezéseket (például lámpákat) tartalmazó mosdóhelyek beépítése során fokozottan ügyeljünk a biztonságra, ezért érdemes mindezt szakemberre bízni.


Szerkesztés Kapcsolódó források, hivatkozások

Az oldal szerzői

Hogyankell