Ihatóvá tenni a vizet

Innen: Hogyankell.hu

Hogyan kell ihatóvá tenni a vizet?

Ivoviz.jpg

Bárki kerülhet olyan helyzetbe, hogy nem áll rendelkezésére vezetékes csapvíz – akár természeti katasztrófa történik, akár egy hétvégi kiránduláson tévedünk el, mindenképpen létfontosságú, hogy a természetes vizekből iható, tiszta folyadékot tudjunk készíteni. Az alábbi cikk ehhez ad néhány tippet.

Lépések

  1. Válassz minél tisztább forrást! Az algás, meleg posványnál nyilván jobb egy hideg vizű bányató, a tónál azonban még jobb a folyóvíz, abból is lehetőleg minél hidegebb, sebesebb folyásút válasszunk. Ha van rá lehetőségünk, keressük meg egy-egy patak forrását – így biztos, hogy nem szennyezi a vizet semmi (például egy a folyón felettünk lévő szennyvízcsatorna).
  2. Szűrd ki a szennyeződéseket! A vizet először merd egy palackba, majd annak szájára köss több réteg (tiszta) ruhát, és ezen keresztül öntsd át a vizet egy másik edénybe.
  3. Desztillálj! Ha időd engedi, és megfelelő eszközeid is vannak hozzá, legjobb, ha desztillálod a természetes vizet. Egy széles lábos fedőjét fordítsd meg, és kötözz a fülére egy kisebb edényt vagy csészét. A lábost töltsd meg annyi átszűrt, természetes vízzel, hogy ha ráteszed a felfordított fedőt, az arról lógó csésze ne érjen bele, majd forrald fel. Ekkor a tiszta víz elpárolog, és kicsapódik a fedőn – onnan pedig a csészébe csepeg. Megoldás lehet az is, ha a lábosból a vízgőzt egy cső vagy egy harmadik edény közbeiktatásával vezeted el. Bár ez viszonylag időigényes folyamat, a természetben így lehet a legjobban megtisztítani a vizet – hiszen lepárlás után nemcsak a baktériumoktól, de az esetleges kémiai szennyező anyagoktól is mentes lesz. A desztillálás ugyanakkor az ásványi anyagokat is eltávolítja a vízből, így azok pótlására az étkezéskor fokozottan ügyelni kell!
  4. Forralj! Ha nagyobb mennyiségű vízre van szükség, vagy nem tudjuk lepárlással megtisztítani a vizet, akkor is mindenképpen forraljuk fel. Legalább 10-15 percig hagyjuk lobogva forrni, így biztosan elpusztulnak a természetes vízben élő mikroorganizmusok. Forralás után többször öntsük át a vizet egyik edényből a másikba, így gyorsabban kihűl, ráadásul a forralás során lecsökkenő oxigéntartalmat is visszanyeri. A forralással ugyanakkor a kémiai szennyező anyagok nem távolíthatók el!
  5. Fertőtleníts! A túraboltokban kaphatóak olyan (klórtartalmú) tabletták, amelyekkel egyszerűen fertőtlenítheted a vizet – általában nem kell mást tenned, csak feloldani őket a megfelelő mennyiségű folyadékban, majd kivárni az előírt várakozási időt. Ezek a tabletták nem foglalnak sok helyet a hátizsákban és kis méretűek, csak arra kell figyelned, hogy mindig tartsd be a használati útmutatót! A fertőtlenítés különösen fontos, ha nagyobb mennyiségű ivóvizet tisztítasz meg, és azt tárolni akarod – ilyenkor a klór megakadályozza a kórokozók újbóli elszaporodását.
  6. Használj szűrőberendezést! Szakboltokban kis méretű kézi szűrőktől a profi, nagy teljesítményű eszközökig sokféle berendezést találsz. Egy egyszerű túrán ugyan valószínűleg nem lesz ilyesmire szükség, de ha egzotikus helyre készülsz, érdemes körül nézned közöttük. Az áruk mellett a teljesítményüket kell figyelembe venni a választáskor (hány liter víz megtisztítására alkalmasak), illetve azt, hogy milyen gyakran kell cserélni bennük a szűrőt.

Tippek

  • Az ivóvíz tárolására mindig használj külön palackot, külön edényt! Ennek tisztaságára fokozottan ügyelj!
  • Ha van rá lehetőséged, készíts többrétegű szűrőt, így még hatékonyabban tisztítod meg a vizet a szennyeződésektől. Egy kivágott műanyag palackban vagy egy nagyobb ruhaszövet egymásra hajtott rétegei közé rétegezz papírt, faszenet, homokot és kavicsot, majd akaszd fel valahová, és ezen szűrd át a vizet. Minél több rétegű a szűrő, annál lassabban halad át rajta a víz, de annál jobban megtisztul. Fertőtlenítésre azonban így is szükség van!
  • A folyadékveszteségünket nagy víztartalmú gyümölcsök, húsos levelek fogyasztásával is pótolhatjuk – de mindig csak olyan növényről együnk, amelyikről biztosan tudjuk, hogy nem mérgező!
  • Esős időben a csapadék, hűvösebb estéken és hajnalokon pedig a harmat összegyűjtésével tehetünk szert vízre. Az esőt egy kifeszített ponyvával foghatjuk fel, vagy a nagyobb levelekről csepegtethetjük egy edénybe. A harmat összegyűjtéséhez húzzunk végig a nedves füvön valamilyen nedvszívó szövetet, majd a vízgyűjtő edény felett csavarjuk ki.
  • Ha nincs kéznél vízfertőtlenítő tabletta, ideiglenesen a mindennapi, háztartásban használt klórtartalmú fehérítő- és fertőtlenítő szerekkel is kezelhetjük a vizet, ha nem tartalmaznak hozzáadott illatosító- és színező anyagokat. A flakonon ellenőrizzük, hogy hány százalék klórt tartalmaz a vegyszer! Ha a töménysége 4-6 százalék között van, egy liter vízhez két csepp fehérítőt adj, ha 7-10 százalék, akkor elég egy csepp is belőle. Ha a fehérítő 1 százaléknál kevesebb klórt tartalmaz, akkor literenként 10 cseppet adagolj a vízhez. Hagyd állni a keveréket fél óráig, ezután már ihatsz belőle.

Amire szükséged lehet

  • Természetes víz
  • Vízgyűjtő edény
  • A forraláshoz, desztilláláshoz tűz
  • A szűréshez szövet, esetleg papír, faszén és homok vagy vízszűrő berendezések
  • A fertőtlenítéshez víztisztító tabletta, esetleg klórtartalmú fehérítő

Figyelmeztetések

  • Ezeket a víztisztítási módokat csak vészhelyzetben használd!
  • Aki túrázni indul, mindig több vizet vigyen magával a szükségesnél! Inkább cipeljünk egy plusz palackot, minthogy vészhelyzet esetén a kiszáradást kockáztassuk. Amikor csak hozzájutunk tiszta vízhez, mindig töltsük fel készleteinket!
  • Önmagában egyik fenti módszerrel sem garantálható a tökéletesen tiszta, egészséges ivóvíz, ezért legjobb, ha kombinálod őket.
  • Télen a hó és a jég segítségével is lehet pótolni a folyadékveszteséget, de így könnyen megfázhatunk, másrészt ezeket is érdemes megtisztítani. Legjobb, ha a havat kis lábosban felolvasztjuk, átszűrjük és felforraljuk, majd újra ihatóvá hűtjük.
  • Ha desztillálod a vizet, esetleg havat vagy harmatot kell hosszabb ideig fogyasztanod, külön forrásból kell pótolnod az ásványi sókat. Ha teheted, egy liter vízhez adj egy kis kanál konyhasót!

Források, hivatkozások

Az oldal szerzői

JViki