Felhasználni a körömvirágot

Innen: Hogyankell.hu

Hogyan kell felhasználni a körömvirágot?

Koromvirag felhasznalas.jpg

A kertünket nyár elejétől késő őszig díszítő körömvirágot gyógynövényként is felhasználhatjuk. Frissen szedve vagy szárított formában – áldásos tulajdonságainak köszönhetően – számos panaszunkat tudja orvosolni. És bizony nemcsak testünkre van jótékony hatással, hanem a citromsárga vagy éppen a narancsvörös színben pompázó látványának köszönhetően lelkünkre is. Végül egy érdekesség: a néphagyomány szerint, ha reggel 7 óra után még csukva vannak a virágfejek, akkor aznap eső várható.

Lépések

Körömvirág-készítmények

  1. Tea: Forrázzunk le 1 púpozott teáskanálnyi friss vagy szárított körömvirágot ¼ liter forró, de a felforrást követően néhány percig állni hagyott vízzel. Az így kapott forrázatot kb. 10 perc elteltével szűrjük le. Cukorral, mézzel, citromlével ízesítve is fogyaszthatjuk a körömvirág teát.
  2. Borogatás: Forrázzunk le 2 teáskanálnyi szárított körömvirágot 1 csésze forró vízzel, és 10 perc után szűrjük le a forrázatot. Hagyjuk kihűlni, majd egy tiszta rongyot itassunk át a kapott főzettel, és így borogassuk vele a szükséges területeket.
  3. Kenőcs: Morzsoljunk szét 70 g frissen szedett körömvirágot, és öntsünk rá 100 g olvasztott vajat. Gőz fölött melegítsük fel kb. 70 °C-ra a pépet, majd 20 percig hagyjuk állni, és közben többször keverjük meg. Egy sűrű szövésű anyagon szűrjük át a krémet, és teljes kihűlés után már használhatjuk is.
  4. Friss lé: Mossuk meg alaposan a körömvirág szárát, a letépkedett levelét és virágát, majd gyümölcscentrifuga vagy fokhagymaprés segítségével nyerjük ki a levét, amit hűtőszekrényben tárolva hosszabb ideig is eltarthatunk.
  5. Tinktúra: Hagyjunk állni két hétig a napon vagy 20 °C körüli hőmérsékleten egy marék friss körömvirágot egy liter pálinkában (vagy 70%-os alkoholban). Az elkészült tinktúrát forralt vízzel hígítva alkalmazhatjuk.

Panaszok, amiket kezelhetünk vele

  1. A körömvirág tea – naponta többször fogyasztva – a következő kedvező hatásokkal bír belsőleg:
    • serkenti a vérkeringést, csökkenti a vérnyomást,
    • enyhíti a köhögés, a meghűlés és az influenza tüneteit
    • hatékony „gyógyszer” a gyomor- és bélrendszer betegségeire (pl. fekély, gyomorgörcs, vékony/vastagbélgyulladás)
    • tisztító, méregtelenítő hatása lévén serkenti az epehólyag és a máj működését, így segíti a mérgek kiürülését, és vizelethajtóként is kiváló
    • csillapítja a hasmenést, valamint a menstruációs vérzést és a görcsöket
  2. Forrázat, friss lé, tinktúra vagy kenőcs formájában – naponta több alkalommal használva – külsőleg számos problémára jelenthet megoldást:
    • a sebre kenve fertőtlenít, megnyugtatja a bőrt, csökkenti a gyulladást, elősegíti a hegesedést
    • ezen tulajdonságainak köszönhetően használható továbbá égési sebekre, vágásokra, izomrándulásokra, duzzanatokra, ekcémás/pattanásos/véraláfutásos/napégett/májfoltos/pigmentfoltos bőrre, rovarcsípésre, szemölcsre, láb- és körömgombára, tyúkszemre, bőrkeményedésre, lábszáron kitüremkedő visszerekre)

Receptek körömvirágból készült kozmetikumokhoz

  1. Antibakteriális bőrtisztító: keverjünk el 1 teáskanálnyi körömvirág tinktúrát egy pohár vízben és vattapamacs segítségével töröljük át vele az aknés, pattanásos bőrfelületet.
  2. Körömvirágos lábfürdő zsályával: forraljunk fel egy fél lavornyi vizet, és adjunk hozzá 2 teáskanálnyi almaecetet, 30 g körömvirágot, 30 g zsályalevelet és 30g apróbojtorján füvet. Hagyjuk kihűlni a forrázatot, majd 15-20 percig áztassuk benne a lábunkat. Ennek a lábfürdőnek is antibakteriális hatása van és nyugtatja a sebes lábak irritált bőrfelületét.

Tippek

  • A körömvirágot csokorba kötve és lefelé lógatva árnyékos, szellős helyen szárítsuk meg. A virágfejeket még frissen levághatjuk a szárakról, és egy tálcán is megszáríthatjuk őket. A szárítást követően a virágközépről könnyen lemorzsolhatjuk az összepöndörödött virágszirmokat.
  • A megszárított körömvirágot (a virágfejeket vagy csak a szirmokat) vászonból, organzából vagy papírból készült tasakokban, zárható üvegekben még hosszú ideig tárolhatjuk. Szárított formában is megőrzi hatóanyagait, így bármikor készíthetünk belőle teát, főzetet vagy hozzáadhatjuk krémekhez.
  • Ha a zöldséges kertünkbe ültetjük a körömvirágot, akkor elűzi a gyökérfonalférgeket, és a levéltetveket is távol tartja.
  • A körömvirágból olajat is készíthetünk. Ehhez töltsünk meg lazán virágfejekkel egy befőttes üveget, és öntsük fel hidegen sajtolt olajjal (pl. olívaolajjal). Zárjuk le szorosan az üveget, és legalább két hétig hagyjuk állni. Ezután szűrjük le, és az így kapott olajat jól záródó üvegben tároljuk.
  • A körömvirágot fűszerként is hasznosíthatjuk a konyhában. Szirmai kissé kesernyések, az ételeknek sárgás színt és enyhén csípős ízt ad. Ehető virág, ezért előszeretettel használják nyári saláták díszítőjeként, de rizst, halat és húslevest is ízesíthetünk vele.
  • Ecsetelők, szájöblögetők hatóanyaga is lehet a körömvirág, amelyek így a nyálkahártya- és a fogínygyulladást tudják csökkenteni.
  • Rákjellegű daganatok és fekélyek, csontszú, combfekély, valamint elmérgesedett, gennyező, nehezen gyógyuló sebek esetén is segítenek a körömvirág és zsurlófű főzetével történő lemosások (1:1 arányban keverjük őket). Ehhez fél liter vízhez adjunk egy púpozott kanál szárított körömvirágot.

Amire szükséged lehet

  • frissen szedett vagy szárított körömvirág
  • a felsorolt készítményekhez, kozmetikumokhoz szükséges hozzávalók

Figyelmeztetések

  • Napos időben gyűjtsük be a körömvirágot, mert akkor a legnagyobb a gyógyhatása!
  • Vigyázzunk, mert allergiás reakciót válthat ki!
  • A kívánt eredmény eléréséhez rendszeresen és hosszabb ideig kell alkalmaznunk a különböző körömvirág-készítményeket!
  • Komolyabb betegségek (májbetegség, vastagbélgyulladás, rákos betegségek) esetén kérjük ki orvos véleményét a körömvirág-készítmények alkalmazásával kapcsolatban!

Kapcsolódó források, hivatkozások

Az oldal szerzői

Bya