Főmenü megnyitása

Hogyankell.hu β

A lilakáposztát felhasználni

Hogyan kell a lilakáposztát felhasználni?

Lila kaposzta.jpg

A zöldségek népszerűségi és egyben fogyasztási listájának végén kullog a lilakáposzta, mondhatni méltatlanul. Sokan nem szeretik, pedig a szervezet számára igazi ásvány- és vitaminbomba. Élettani hatásai közé tartozik, hogy serkenti az agyműködést (megelőzi az Alzheimer-kór kialakulását), jó a szemre, méregtelenítő és gyulladáscsökkentő funkciót tölt be, javítja az emésztést, véd a rák ellen és erősíti az immunrendszert. Fogyasztásával csak jót teszel magadnak, ami a következő ínycsiklandozó recept kipróbálásával igazi élmény lesz.

Lépések

  1. Készíts belőle salátát. A lilakáposztára a többség automatikusan párolt káposztaként gondol, de érdemes nyersen elkészíteni, mert így károsodás nélkül benne maradnak a tápanyagok. Öntettel nyakon öntve a káposzta meg fog puhulni, így nincs szükség párolásra sem. A következő recept egy édeskésebb ízvilágú salátaverzió, viszont minden olyan hozzávalót tartalmaz, amelyek összeérve igazi finomsággá varázsolják a káposztát, még ha így az elején kicsit nehéz is ezt elhinni.
    • A lilakáposztát mosd meg, majd vágd négybe. Minden negyedet keresztbe, minél vékonyabban szeletelj fel. Amikor a torzsájához érsz, azt is nyugodtan felvághatod vékonyan, mivel ebben koncentráltabban vannak jelen a káposzta hatóanyagai.
    • Darabolj fel két almát kis kockákra. Legjobb, ha édes típusú, sárga almát választasz.
    • Reszelj le egy sárgarépát.
    • Vágj össze egy fél fej vöröshagymát nagyobb, de vékony csíkokra.
    • Mindössze 5 szelet kígyóuborkára lesz még szükséged, amitől frissebb, zamatosabb lesz a saláta, de mégsem veszi át annyira az erős uborka ízt. Az 5 karika uborkát vágd pici kockákra.
    • Öntetnek keverj össze joghurtot, tejfölt, mézet, olívaolajat és mustárt. Szórj bele borsot, és kicsit több sót, mert a káposzta úgyis felveszi, és úgy finom, ha van íze. Nyomj bele 1 kis gerezd fokhagymát. Fokhagymából azért nem kell sok, mert alapjában véve ez egy édeskésebb saláta lesz.
    • Minden összetevőt tegyél egy nagy tálba és keverd össze. Csapj hozzá 2 marék mazsolát is.
    • Hagyd, hogy egy kicsit érjenek össze az ízek, és már fogyasztható is.
    • Szép lila színe miatt nagyon látványos a tányéron, kísérletezz a tálalással.
  2. Egyéb felhasználási lehetőségeit is kísérletezd ki. Próbálgasd milyen ízvilággal érdemes még a káposztát ötvözni, akár turmixként vagy mártogatósként is elkészíteni, esetleg simán olívaolajon megpirítva köretként. Lehetőségek széles tárháza áll rendelkezésedre, hogy ne csak párolt káposztaként gondolj rá a későbbiekben.

Tippek

  • Ha fogyókúrázol, akkor a lilakáposzta-salátát neked találták ki, mivel étkezés után hosszabb ideig a jóllakottság érzetét kelti és egyben táplál is.
  • Csirkemellhez adva köretként ideális ebéd.
  • Vásárlásnál az élénk színű, nem túl sötét, kemény példányokat válogasd ki.
  • Figyeld, hogy a külső levelei ne legyenek fonnyadtak. A kisebb káposztafejek általában zsengébbek és édesebbek.
  • Mazsola helyett/mellett vörösáfonyával is készítheted.

Amire szükséged lehet

4 adaghoz:

  • 1 kisebb fej lilakáposzta
  • 2 édes alma
  • 2 marék mazsola
  • 1 sárgarépa
  • fél fej vöröshagyma
  • 5 szelet kígyóuborka

Öntethez:

  • 1 pohár élőflórás joghurt
  • 3 evőkanál tejföl (krémesebb lesz tőle az öntet)
  • 3 evőkanál méz
  • 3 evőkanál mustár
  • 1 kis gerezd fokhagyma
  • fél evőkanál olívaolaj
  • só, bors

Figyelmeztetések

  • Rövid ideig, hideg helyen tárold a káposztát, ugyanis C-vitamin tartalma a tárolás során kb. 20 százalékkal csökken, ezért mihamarabb edd meg.


Kapcsolódó források, hivatkozások

Az oldal szerzői

Gycsutk, SzNiki