581
szerkesztés
Módosítások
→Hogyan kell a 2013-as ország tortáját elkészíteni?
== Hogyan kell a 2013-as ország tortáját elkészíteni? ==
[[Fájl:64078.jpg|right|300px]]Az ország tortája Magyarország születésnapjára készített tortakülönlegesség, amelyet minden évben az augusztus 20-i ünnepségen mutatnak be Budapesten, valamint az ünneptől kezdve az ország közel 300 cukrászdájában is megvásárolható. 2007 óta a Miniszterelnöki Hivatal és a Magyar Cukrásziparosok Országos Ipartestülete közösen írja ki a pályázatot, amely során cukrászmesterek nevezhetnek a saját tortakuriózumukkal. A tortának minden éveben egy új, még nem létező, egyedi, nem szokványos alapanyagokat tartalmazó kreációnak kell lennie. A '''Milotai mézes diótorta''' megálmodója Bacskó Szilárd budapesti cukrász, aki ezzel a tortával nyerte el 2013-ban az Ország Tortája címet. A torta meghatározó alapanyaga a dió, további részei a mézes és pralinés krém közötti vékony és roppanós betét. Egyáltalán nem egyszerű elkészíteni, így egy háziasszonynak kimondottan nagy kihívás lehet, viszont érdemes próbálkozni vele, mert az ínycsiklandozó ízhatás garantált. Fontos precíznek lennünk az elkészítésekor, mivel egyes hozzávalók csak adott hőfokon használhatók. Lássuk, hogyan kell egy 16 szeletes Milotai mézes diótortát elkészíteni!
== Lépések ==
=== Grillázs felvert elkészítése ===
# A '''diós grillázs''' elkészítése: 45 g cukrot és 26 g durvára vágott diót 165 °C-ig kell melegíteni egy lábosban, majd ha karamellizálódott, egy kivajazott tepsire kiönteni és 5 mm vastagra nyújtani, s amikor kihűlt kézzel apróra törni.
# A '''felvert''' elkészítése: verjük verjünk fej a 3db tojásfehérjét a az 50g cukorral keményebb habbá, de viszont még legyen kicsit kenhető állagú. Utána egyből egy kézi habverővel krémesítsük a krémesítsünk fel 3db tojássárgáját. Öntsük a sárgáját a fehérje habhoz és hablapáttal forgassuk beössze egy krémmé, majd folyamatos lassú adagolás mellett a 50g lisztet is tegyük belehozzá.# A kész tésztába keverjük öntsünk bele az 15ml olajat, a 1 reszelt citromotcitrom héját, a 5g vaníliás cukrot, a 70g pörkölt darált diót és a 50g dió grillázst.
# Egy kivajazott vagy sütőpapírral kibélelt tepsire 2 db 24 cm-es átmérőjű lapot formázzunk és 180 fokon, 8-10 percig süssük készre a felvert tésztáját.
=== A ropogós pralinékrém elkészítése ===
# Ezután hűtsük le kb. 29 fokig, majd pépesítjük botmixerrel.
# Tegyük bele a 25g fehércsokit is és azonos hőmérsékleten hűtsük le kb. 20 fokra, majd a 20 g 20g karamellizált ostyatörmeléket (karamell és apró keksz keveréke vagy durvára tört kukoricapelyhetkukoricapehely) keverjük hozzá.
=== A diós krém elkészítése ===
=== A mézes krém elkészítése ===
=== A karamell bevonat elkészítése ===
=== A diós roppanós lap elkészítése ===
# A masszát tegyük félórára pihenni, majd tegyük bele egy nyomózsákba, és teflonos papírra kb. zöldborsó méretű apró gömböket formázzunk egymástól legalább 8 cm-re.
# 180 fokos sütőben süssük aranybarnára, amikor kész még melegen egy fakanálra tegyük fel elgörbítve a lapokat és hagyjuk kihűlni.
== Tippek ==
* Vaníliás cukor helyett használhatunk igazi vaníliát , azzal finomabb lesz.
* A pontos hőfokokra érdemes nagyon odafigyelni, hogy ne rontsuk el a tortát, mivel egyes alapanyagok csak adott hőmérsékleten érvényesülnek.
* Érdemes beszerezni egy , a szakácsok által használt hőmérőt.
== Amire szükséged lehet ==
* '''A grillázs felvert alapanyagai''':** 3 db tojássárgája** 3 db tojásfehérje** 50 g cukor** 50 g dió grillázs ** 50 g liszt** 70 g pörkölt darált dió** 15 ml olaj** 5 g vaníliás cukor** 1 db citrom héja* '''A ropogós pralinékrém alapanyagai''':** 30 ml víz** 30 g cukor** 75 g darált dió** 25 g fehércsokoládé** 20 g karamellizált ostyatörmelék* '''A diós krém alapanyagai''':** 0,5 dl tej** 60 g cukor** 2 tojás sárgája** 1 db citromhéj** 5 g vaníliás cukor** 20 g oldott zselatin (20 g zselatint 1,3 dl vízben kell feloldani)** 300 g tejszínhab** 120 g pörkölt és finomra őrölt dió* '''A karamell bevonat alapanyagai''':** 95 g cukor ** 150 g tej** 30 g vaj** 6 g keményítő ** 12 g hideg víz** 10 g oldott zselatin* '''A mézes krém alapanyaga''':** 0,5 dl tej** 80 g vegyes virágméz (minél sötétebb a méz, annál ízletesebb lesz a krém)** 2 tojás sárgája** 15 g oldott zselatin (15 g zselatint 1 dl vízben kell feloldani)** 200 g tejszínhab* '''A diós roppanós lap alapanyagai''':** 65 ml narancslé (frissen facsart)** 65 g vaj** 150 g porcukor** 75 g darált dió** 30 g liszt* Szakács által használt hőmérő* Alapanyagok
* Tortakarika
* Vigyázzunk az edényekkel és a krémekkel, mert forróak lehetnek!
* Próbáljunk gyorsan dolgozni, mert összeeshetnek az alapanyagok, illetve gyorsan szilárdulhatnak.
== Kapcsolódó videók ==