Főmenü megnyitása

Hogyankell.hu β

Módosítások

Albérletet választani

egy bájt hozzáadva, 2014. augusztus 12., 15:29
nincs szerkesztési összefoglaló
== Lépések ==
# '''Határozd meg az összeget, amit rá tudsz szánni egy lakásra!''' Ha például maximum 50 000 forintot tudnál lakhatásra költeni, akkor úgy kell keresned, hogy a bérleti díjon felül az egyéb felmerülő költségek (közös költség, rezsi, internet, stb.) is beleférjenek ebbe az összegbe. # '''Egyedül szeretnél lakni, vagy nem?''' Jó ha tudod, hogy árban egyedül minden nehezebb, viszont így a magad ura lehetsz. Ráadásul, egy kisebb, garzon méretű lakás is elegendő lehet számodra. Viszont, ha a pároddal, vagy esetleg cimborákkal költöznél, úgy gondoljatok abba bele, hogy mindenkinek jár a privát szféra. Tehát, míg a pároddal meglehetsz egy hálószobában, jó, ha van egy nappali is, hogy el tudjon vonulni a másik. Ellenben, ha egy ismerőssel osztoznál a lakáson, biztosan igényelnétek a saját, külön bejáratú hálószobát. Ami ugye azt jelenti, hogy nem kell keresztül másznod a másik nyakán, ha te a konyhából a fürdőszobába szeretnél eljutni, vagy éppen fordítva.
# '''Fontos, hogy jó közlekedése legyen és hamar eljuthass a főiskolára, munkahelyre?''' Ha nem bánod, hogy több órát kell utaznod, akkor ennek a lépésnek az átgondolását ki is hagyhatod. Viszont ha szempont az egyszerű megközelíthetőség, akkor nézz körbe, milyen helyi járatok és tömegközlekedési útvonalak mentén haladva juthatsz el a legkönnyebben a célpontig. Például, ha Budapesten, valamelyik metróállomás közelében van az iskolád, akkor szinte az összes metróvonal mentén jó lesz neked a közlekedés.
# '''Bútorozott vagy bútorozatlan?''' Azt gondolná az ember, hogy a bútorozatlan lakások mind olcsóbbak. Saját tapasztalataim szerint az árkülönbség nem olyan mértékű, hogy megérje saját bútorokat venni és összeszerelni. Sokszor ugyanazon az áron kínálnak szép bútorosat és üres albérleteket is. Ezért gondold át, neked melyik a fontosabb: úgy legyen berendezve, ahogy te szeretnéd, vagy inkább nem vesződnél még ezzel is?
# '''Teljeskörűen Teljes körűen gépesített, vagy nem bánod, ha például nincs mosógép?''' A gépesítésre általában a következőket értik: hűtőgép, mikrohullámú sütő, gáz- vagy villanysütő, mosógép és az extrák, ami mosogatógép és TV szokott még lenni. Nyilván elboldogulsz mosogatógép nélkül, és nyilván nem nagy tétel egy mikrot mikrót beszerezni, de egy hűtő vagy egy mosógép már megint egy komolyabb összeg. Egy hűtőgép ráadásul elengedhetetlen, hisz szinte minden ételünk romlandó. A mosógép hiánya nem tűnik fel, ha minden hétvégén haza tudsz menni szüleidhez és hazaszállítmányozni a koszos ruhát. Tehát jól gondold át, mennyit lennél folyamatosan a lakásban és milyen gépek kellenek neked!
# '''Feltétel, hogy csendes legyen?''' Bizony még vannak olyan főiskolások, akik szeretik a csendet, ha tanulásról, ha pihenésről van szó. Így, ha közéjük tartozol, bizony figyelj oda arra, hogy semmiképp se nézzen a szobád ablaka forgalmas, zajos utcára! Természetesen a belvárosban is vannak csendes lakások, például, ha belső udvarra, kertre néznek.
# '''Elvagy természetes fény nélkül, vagy depressziós leszel a fénytelen lakásban?''' Habár lehet, nincsenek problémáid a zajjal, így akár a belváros közepén is laknál egy földszinti lakásban, viszont jó ha tudod, hogy a régebbi polgári lakásokban, főleg a földszinten, a sűrű beépítettség miatt nagyon kevés a természetes fény. Ha fontos a világosság, lehetőleg emeleti lakásokat célozz be, ritkábban lakott területen!
593
szerkesztés