Várandósság alatt öltözködni

Innen: Hogyankell.hu

[szerkesztés] Hogyan kell várandósság alatt öltözködni?

Terhes5.jpg
Terhes6.jpg

Amikor egy kis élet fejlődik a nő szíve alatt, az egy csodálatos időszak, és igyekezni kell annak minden percét kiélvezni. Valószínűleg az édesanya minden gondolata a kisbaba körül forog, és ez így is van rendjén. Mindazonáltal nem önzőség, ha a kismama az öltözködésére is szentel némi figyelmet, már csak azért sem, mert ezzel hozzájárul a baba egészségéhez és jó közérzetéhez is. Sokan hajlamosak ilyenkor slamposan megjelenni, és ezt a terhességre hivatkozva teszik, pedig a növekvő pocak mellett is könnyedén lehet csinosnak, nőiesnek, sőt, szexisnek lenni. Az igényes külső és a nőiességére büszke anyuka a párkapcsolatot is kiegyensúlyozottabbá teszi, és a kisbaba érdeke is, hogy boldog anyukája, egymást nagyon szerető szülei legyenek. Nem arról van szó, hogy ne lehetne néha szabadidőruhában és pólóban tölteni a napot, de ne hagyd feledésbe merülni azt a nőt, aki voltál, mert szülés után, szembesülve új külsőddel sokkal nehezebb lesz újra megtalálni önmagadat.

[szerkesztés] Lépések

  1. Éljen a természetesség! Próbálj minden
    Terhes1.jpg
    olyan ruhadarabból, ami közvetlenül érintkezik a bőröddel, pamutot választani, de legalábbis a természetes anyagokból készült termékeket keresd. A len és a vászon is kényelmes viseletet biztosít, és a jó szellőzésnek köszönhetően egész nap komfortosan érezheted magad. A műszálas holmik ebben a kilenc hónapban inkább ne jöjjenek számításba.
  2. Válassz megfelelő, terhesség alatt is maximálisan kényelmes fehérneműt! A jó tartást nyújtó melltartó viselésével megelőzhető a keblek túlzott igénybevétele, vagyis a kötőszövetek túlnyúlása. Amennyiben a szülés és a szoptatás után mihamarabb szeretnéd visszanyerni korábbi feszességedet, ezzel a módszerrel könnyebben elérheted a célodat. A többi fehérneműnél leginkább az a fontos, hogy ne szorítson sehol, és így a vérkeringés zavartalan legyen a terhesség minden fázisában.
  3. Ruházkodj a méreteidnek megfelelően!
    Terhes7.jpg
    Az első és legfontosabb kritérium, hogy kényelmes legyen az öltözeted. Remekül állnak a leendő anyukáknak a laza, lefelé bővülő felsőrészek. A várandósok maximális kielégítése érdekében kifejlesztett nadrágok és szoknyák kiválóan ötvözik a kényelmet és a stílusosságot. A ruhatár kialakítása során bátran válassz világos és színes termékeket.
  4. Válassz cipőt! A terhesség előrehaladtával a kismama súlypontja eltolódik, ami az egyensúly megtartásában okozhat nehézséget, ezért a nagyon magas sarkú cipők viselése nem ajánlott. Ráadásul a legtöbb várandós nő lábdagadásról
    Terhes22.jpg
    panaszkodik, aminek a tünetei csak még kínzóbbak az ilyen cipőkben. A kényelmes járást leginkább a vastag talpú, kicsi vagy közepesen magas és széles sarokkal rendelkező lábbelik támogatják. Bár meglepőnek tűnhet, de a teljesen lapos talpmegoldás sem az igazi.

[szerkesztés] Tippek

  • A réteges öltözködés és a hőmérséklettől függő ruhaválasztás ebben az időszakban is követendő.
  • Az övek nagyon hasznosnak bizonyulhatnak a has alátámasztásában, de csak annyira szűkítsük be, hogy még ne érezzük szorosnak.
  • A leggazdaságosabban úgy vásárolhatsz ilyenkor, ha olyan ruhákra fókuszálsz, amelyeket akár szülés után is hordani tudsz majd.


[szerkesztés] Amire szükséged lehet

  • méreteidnek megfelelő fehérnemű
  • lenge, légáteresztő ruhák
  • kényelmes cipő kis sarokkal


[szerkesztés] Figyelmeztetések

  • A növekvő pocak támasztására használt fűzőről eltérő nézeteket vallanak az orvosok, ezért erősen megfontolandó az alkalmazása. Akinek gyenge a hasfali izomzata, és ezért mégis a használata mellett dönt, figyeljen arra, hogy ez csak a pocak alátámasztását szolgálja, vagyis nem szabad a hasat szorítani vele. Még ezeket a tanácsokat betartva is szigorúan tilos a terhesség utolsó három hónapjában olyan ruhákat hordani, amelyek a hasat szűkítik.
  • A szexisség nincs tiltó listán, de a túlságosan kihívó ruhák nem előnyösek a gömbölyödő pocakkal.
  • A keresztben csíkos holmik optikailag szélesítenek, amivel érdemes számolni a szett összeállításakor.


[szerkesztés] Kapcsolódó források, hivatkozások

Az oldal szerzői

Stilago